Bűn- és balesetmentes szórakozás

A nyári szünidőre, a fesztiválokra, az utazásokra fókuszálva új bűnmegelőzési programot indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A bűntelen szórakozás, pihenés, nyaralás köré épül az új kampány, amely mémek segítségével próbálja felhívni a fiatalok és a fesztiválozók figyelmét többek között a kábítószerek, az internet és az alkohol veszélyeire. Szolnok város önkormányzata és a megyei rendőr-főkapitányság pályázati támogatással készítette el az új programot.

A projekthez csatlakozott a szolnoki TISZApART Mozi, ahol 2017. június 9-én, pénteken színes programokkal várták a diákokat. Itt mutatta be az önkormányzat és a rendőrség az új bűnmegelőzési kiadványokat és nyomtatványokat. Különösen népszerűnek bizonyult az a poháralátét, amely a fiatalok nyelvén, az ő képi világukkal készült el és a dizájnerdrogok jelentette fenyegetésre hívja fel a figyelmet. A szóróanyagokkal a város szórakozóhelyein találkozhatnak majd a vendégek.

 

A filmszínházban a mai naptól vetítik a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szintén a fiatalokhoz szóló „Mese a halálról az élőknek” című megelőzési kisfilmjét.

 

Szólj Te is hozzá!

You must be logged in to post a comment.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás