Ismét Police Café Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Kötetlenül beszélgethetnek a lakosok a rendőrökkel egy csésze kávé mellett.

A Police Café elnevezésű országos program megyénkben is elindult. A nyitórendezvénynek a szolnoki Pelikán Bevásárlóközpont és Autóbuszállomás adott otthont 2019. március 1-jén. A program célja, hogy a lakosok közvetlen tájékoztatást kaphassanak a bűnmegelőzési szakemberektől, feltehessék kérdéseiket és egy csésze kávé mellett felvilágosítást, tanácsokat kaphassanak a rendőröktől.

A Police Café megyei rendezvényeiről, helyszíneiről, a program fő célkitűzéseiről Fekete Miklós rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője tájékoztatta a megjelent érdeklődőket és a megyei médiatartalom-szolgáltatók képviselőit. A szolnoki nyitórendezvény kiegészült a már jól ismert és sikeres „Házhoz megyünk” és a Bike Safe bűnmegelőzési programokkal.

A bűnmegelőzési munkatársak az elkövetkező hetekben több helyszínen várják majd az érdeklődőket, ahol egy csésze kávé mellett többek között a közlekedési, igazgatásrendészeti szabályokról, a vagyonvédelemről és az áldozatvédelemről kérdezhetik a rendőröket és javaslataikkal segíthetik a munkájukat.

 

Szólj Te is hozzá!

You must be logged in to post a comment.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás