Robog a sulimoped

Jász-Nagykun-Szolnok megyében idén Túrkevén robog tovább a Sulimoped program.

Lelkes fiatalok várták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársait Túrkevén, ahol elkezdődött az oktatók által tartott elméleti képzés a Sulimoped programban.

Harmincnyolc fiatal kaphatja meg első vezetői engedélyét, ha sikeresen teljesíti a vizsgakövetelményeket Túrkevén. A Sulimoped program iránt már az indulásakor hatalmas volt az érdeklődés, sikere azóta is töretlen az általános iskolák végzős diákjai között.

A program idei anyaintézménye a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola, ahol 2017 novemberében tartották meg a rendőrség munkatársai az első tájékoztatót. Akkor a diákok szüleikkel közösen dönthettek arról, hogy jelentkeznek-e a térítésmentes programra.

A jogosítványhoz vezető út első szakasza egy online tananyag elsajátítása, ahol a KRESZ alapjait tanulhatják meg a diákok, ezt követik az INDEX Kft. szakemberei által tartott elméleti és gyakorlati foglalkozások. A fiatalok vizsgákon adnak majd számot tudásukról, amelyeket teljesítve végül kezükbe vehetik első vezetői engedélyüket.

Szólj Te is hozzá!

You must be logged in to post a comment.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás