Tanévkezdés Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legtöbb helyen iskolarendőrök és baleset-megelőzési előadók is részt vettek a tanévnyitó rendezvényeken.

A  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az előző évekhez hasonlóan, idén is készült a tanévkezdésre. Idén is folytatódik megyénkben Az iskola rendőre program, mely nagymértékben segíti a rendőrség által a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet.

A megye 78 településéből 71 településen, 101 iskolarendőr 115 iskolában kezdte meg tevékenységét. A tanévnyitó ünnepségen az iskolarendőr mellett több helyen a városi baleset-megelőzési titkár is megjelent, és láthatósági csomagot ajándékozott az első osztályos tanulók részére. A Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar –Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartottak rendhagyó közlekedési órát a diákoknak, ahol több közlekedési szabály betartására is felhívták a figyelmet.

  • Az úttesten történő átkeléshez a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet vegyék igénybe!
  • A fényjelző készüléknek csak a folyamatos zöld jelzésén haladjanak át!
  • Amennyiben a zöld jelzés villogóra vált a megkezdett átkelést be kell fejezni, de ekkor az úttestre már nem szabad lelépni!
  • Kerékpárral történő közlekedés során a kijelölt kerékpárutat használják!
  • Gyalogosként is figyelni kell arra, hogy a kerékpárúton közlekedőket nem szabad akadályozni, zavarni!

A rendőrség kéri a felnőtteket is, hogy szabálykövető magatartást tanúsítsanak a közlekedésük során. Hiszen a gyermekek helyes közlekedésre neveléséhez, a balesetek elkerüléséhez alapvető, hogy a szülő maga is példát mutasson, akár gyalogosan, akár kerékpárral is közlekedik.

Az iskolák közelében, a gyermekek által leginkább használt kijelölt gyalogos-átkelőhelyek rendőri biztosítása ebben a tanévben is tovább folytatódik a megyében. Rendőrök és polgárőrök Szolnok városában, több általános iskola előtt segítik a közlekedést a becsengetés előtt és a tanítási órák után is.

….hogy mindenki hazaérjen!   

Szólj Te is hozzá!

You must be logged in to post a comment.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás