Vigyázzunk értékeinkre!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi ajánlásai.

A betegség, az esetleges kórházi gyógykezelés mindenki számára egy megterhelő időszak. Esetenként előfordul, hogy a meglévő problémáink, gondjaink csak szaporodnak, ha az orvosi várótermekben, öltözőkben, illetve a kórtermekben nem fordítunk figyelmet értékeink biztonságos megőrzésére.

Évről évre történnek olyan bűncselekmények, amikor az orvosi vizsgálatra váróról vagy a kórházban fekvő hozzátartozóját látogatóról kiderül, hogy valójában nem az ellátásért és nem is látógatóba érkezett, hanem értékeket szerezni. Kihasználva az ilyen intézményekben lévők állapotát, az őrizetlenül hagyott táskát, a kabátzsebben hagyott telefont ellopják, illetve az öltözőben hagyott, vagy éppen az üres kórtermek szekrényeiben tartott értékeket is célba veszik. A zsákmány megszerzése után persze hirtelen és sietősen távoznak.

A rendőrség arra kéri a lakosokat, hogy az egészségügyi intézményekben is figyeljenek értéktárgyaikra!

  • A váróteremben, a padon ne hagyják őrizetlenül táskájukat, az öltözőajtót belülről zárják be!
  • Amennyiben kórházi kezelésre szorulnak, tájékozódjanak arról, hogy milyen lehetőség van az intézményben a telefonok, a készpénz és az iratok biztonságos tárolására!
  • Ha megoldható, ne tartsanak könnyen elérhető helyen készpénzt és értékes dolgokat!
  • Figyeljenek arra is, hogy a bankkártyáik PIN kódja ne jusson illetéktelenek illetéktelenek kezébe!

 

Legyenek körültekintők és elővigyázatosak!

 

Szólj Te is hozzá!

You must be logged in to post a comment.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás